A CIA bezárta Oszama bin Laden terroristavezérre vadászó részlegét
Bezárta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azt a részlegét, amely Oszama bin Ladenre, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezérére és helyetteseire vadászott - jelentette kedden a The New York Times.
Dátum: 2006-07-04 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:49.648065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető amerikai napilap úgy értesült, hogy a több mint tíz éve működő, Alec Station kódnevű részleget már a tavalyi év végén feloszlatták, és elemzőit a CIA terrorellenes központján belül más feladatokkal bízták meg.
Hírszerzési tisztségviselők elmondása szerint az átszervezés azt a nézetet tükrözi, hogy az al-Kaida már korántsem olyan hierarchikus szerkezetű, mint korábban, miközben a titkosszolgálatot egyre inkább aggasztja, hogy a nemzetközi terrorhálózat befolyása alatt álló csoportok bin Ladentől és helyettesétől, Ajman az-Zavahritól függetlenül kezdtek támadásokat végrehajtani.
A CIA tisztségviselői hangsúlyozták: bin Laden és helyetteseinek felkutatása továbbra is elsőszámú feladat, és a részleg feloszlatása nem jelenti azt, hogy alábbhagytak volna az erőfeszítések ezen a téren.
Véleményük szerint a lépés abból a megfontolásból fakad, hogy a CIA jobban kezelheti a nagyfokú veszélyhelyzeteket, ha a regionális irányzatokra összpontosít, semmint egyes szervezetekre vagy személyekre - írta a The New York Times.
MTI - fidesz.hu