Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demján 8 milliárdos felajánlása

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a következő öt évre 8 milliárd forint közcélú felajánlást tett, a szövetség aktív közreműködésével.


Dátum: 2006-07-04 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:51.248797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyvezető elnök szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az összeget szegény sorsú fiatalok képzésére, a magyar kultúra és tudomány fejlesztésére, valamint a hátrányos helyzetű régiók szociális problémáinak enyhítésére fordítják.

Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben amikor a lakosságot és a vállalkozói társadalmat is megszorítások érik, különösen nagy szükség van a társadalmi szolidaritás és összefogás erősítésére. A társadalmi példamutatásban elöl kell járniuk azoknak, akik többet tudnak tenni, ezért a VOSZ elnöksége arra kéri a magyar vállalkozókat, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a társadalmi válságkezeléshez.

Az ügyvezető elnök felajánlásának keretében évi 200 ezer forint ösztöndíj-kiegészítés adható a rossz anyagi helyzetben lévő nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatóknak. A jutatásban azok a mérnök-, közgazdász- és orvostanhallgatók részesülhetnek, akiket tanulmányaik alapján a hallgatói önkormányzatok erre érdemesnek ítélnek. A támogatások folyósítása szeptember 1-jén kezdődik és évente mintegy 1000-1.500 hallgató részesülhet a támogatásban.

A megyei VOSZ-szervezetek bevonásával kilenc hátrányos helyzetű megye rászorulóinak segítésére támogatási alapot létesítenek elsősorban az idős és hátrányos helyzetű emberek megsegítésére.

A Prima Primissima-díjakra, illetve a tavaly elindult megyei Príma-díjakra a következő hat évben 1,8-2 milliárd forintot fordítanak.

A felsőoktatás színvonalának emelése érdekében Demján Sándor és Soros György 10-10 millió eurót szán a közép-európai egyetem új székhelyének megteremtésére. A rászorulók tanulmányainak megsegítésére a VOSZ ügyvezető elnöke 600 millió forintos alapot létesít.

Folyamatban van a roma fiatalok középiskolai és felsőfokú tanulmányainak előmozdítását célzó 400 millió forint összegű alap megteremtése is. A pénz odaítéléséről a VOSZ elnöksége és egy társadalmi kuratórium gondoskodik, a kuratórium elnöke Hankiss Elemére lesz.

Hankiss Elemér a sajtótájékoztatón méltatta Demján Sándor kezdeményezését, ami segíthet abban, hogy Magyarország kikerüljön a társadalmi válságból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek