Rohamosan terjed az Internet
Az a feltevés, mely szerint a minden nap internetezők valószínűleg kevesebbet tévéznek, nem igazolódott - derül ki a Felvételi Információs Szolgálatnak (FISZ) a tinédzserek médiafogyasztói szokásait vizsgáló, az MTI-hez eljuttatott felméréséből.
Dátum: 2006-07-05 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:53.436540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 425 középiskola 23.682 diákját megszólaltató felmérés azt mutatja, hogy a 16-18 éves diákok 15 százaléka naponta 5 óránál is többet nézi valamelyik kereskedelmi tévécsatorna műsorát. Az életkor előrehaladtával viszont csökken a tévé előtt eltöltött idő. A 10. évfolyamosok 53, a 11-edikesek 50 százaléka százaléka néz rendszeresen tévét, míg a 12. évfolyamosok esetében ez az arány már csak 48 százalék.
A tévé mellett a nyomtatott sajtó is fontos tájékozódási forrás maradt: a megkérdezett diákok körülbelül 35 százaléka rendszeresen olvas valamilyen lapot.
Az internethasználat az eltelt évek alatt rohamosan terjedt, amelyre a kutatás eredményei is rámutatnak. Három évvel ezelőtt, 2003-ban a megkérdezettek 14 százaléka használta naponta az internetet, míg a mostani felmérés idején ez az arány már 38 százalék volt.
A budapesti diákok fele és a fiúk 45 százaléka naponta használja az internetet, míg a vidékieknél ez az arány 36, a lányoknál 31 százalék.
MTI - fidesz.hu