Gyurcsány lemondását követelték a Kossuth téren
Civil szervezetek tüntettek kedden a Gyurcsány-csomag ellen a Parlament előtt. A szervezők petíciót adtak át a Gyurcsány Ferenc titkárságát képviselőknek, amelyben az aláírók felszólítják a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a megszorító intézkedésekre vonatkozó terveit, vagy ha erre nem képes, akkor mondjon le. A tüntetés végére mintegy 5-6 ezer fő gyűlt össze a Kossuth téren és környékén.
Dátum: 2006-07-05 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:54.920506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyülekeznek az emberek a fővárosi Kossuth téren, a Rákóczi-szobor előtti füves területen és környékén, ahol a Gyurcsány-kormány politikája és a megszorítások ellen, Az igazság napja címmel lesz tüntetés ma 17 órától. Helyszíni tudósítónk tájékoztatása szerint eddig mintegy kétszázan lehetnek a helyszínen, a szervezők még készülnek, építik a színpadot, ahol előbb műsorok lesznek, majd beszédek, este nyolc órakor pedig a szervezők petíciót adnak át a kormány képviselőjének.
A magyar Nemzet tudósítója elmondta azt is, hogy a rendőrök leszedették az egyik résztvevő transzparensét, amelyre az "Elvásik a veres csillag" idézet és egy szétomló vörös csillag volt ráfestve.
17.13 Elkezdődött a tüntetés. Tudósítónk beszámolója szerint mintegy 300-400-an vannak a helyszínen. A színpadon felolvassák a Mit akar a nép? című petíciót aláírók neveit. Az eseményen megjelent Tomcat is, akinek pólóján elől "Menjél el a te országodba", hátulján pedig a "Bérgyilkos - Miniszterelnököt is vállalok" felirat olvasható.
18.02 Takács András, az egyik főszervező beszédében úgy fogalmazott: "évek óta nem volt annyi ember a Kossuth téren, mint most". (A lap tudósítója szerint 600-700-an lehetnek). Mint mondta, szombatig jogilag demonstrációs lehetőségük van, folyamatosan tudnak demonstrálni, ha a tömeg akarja. Takács úgy vélte, a tüntetéssel kormányt lehet buktatni, mint azt Ukrajna példája is mutatta.
Új választást! - kiabálták a Kossuth téren megjelentek, amellyel Takács András is egyetértett. "A hazugsággal szerzett hatalom visszaszáll a népre, ezért új választást kell kiírni" - jelentette ki. "Aki nincs velünk, az ellenünk van! " - fogalmazott Takács, aki szerint a média szélsőjobboldalinak fogja titulálni a tüntetőket, mert a média szerint mindenki szélsőjobboldali, aki a Gyurcsány-kormány ellen van. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy ebben a szélsőjobboldali táborban együtt vannak a kommunisták, jobboldaliak, és mindenki aki úgy érzi, hogy hazudott neki a kormány.
18.27 Sajgó Mihály professzor köszöntette a demonstrációt. Mint mondta, a megmozdulás azért fontos, mert ez az első alkalom, hogy nem egy párt hívószavára gyűltek össze az emberek. Ez a demonstráció a civil szféra rendezvénye, ez pedig olyan erő, amely képes a hatalmat számonkérni és ellenőrizni - fogalmazott. A civil szférának olyan értékrendje van, amelyet soha nem ad fel. A pártoknak is van értékrendjük, de azok a hatalom megszerzése vagy a megtartás végett az elveiket gyakran feladják - tette hozzá a professzor. Sajgó Mihály véleménye szerint különösen fontos a civil szféra a mostani helyzetben, amikor olyan hatalom van kormányon, amelyik mindennek az ellenkezőjét teszi, mint amit ígért. "Ezt nem lehet tűrni, és ha elég erősek, és kitartóak vagyunk, akkor csalódni fog a mostani hazug hatalom" - szögezte le.
Thürmer Gyula levélben üdvözölte a demonstrációt. Mint írta, a Gyurcsány-kormány programja a külföldi nagytőke programja, semmi köze a baloldalisághoz, ezt a liberálisok erőltetik rá az országra, ezzel pedig veszélyeztetik egész Magyarországot. Éppen ezért a Munkáspárt kész a párbeszédre mindenkivel, aki ezen eszeveszett program ellen fellép - fogalmazott levelében a pártelnök, aki hozzátette, hogy a Munkáspárt támogatja a demonstrációt, és arra kérte tagjait, hogy vegyenek részt a rendezvényen és írják alá a petíciót.
A tudósító jelezte, hogy 2000-en tartózkodnak már a helyszínen. Közben többen hangsúlyozták, hogy a rendezvénynek semmiféle párthoz nincs kötődése, magánemberek kezdeményezése.
19.10 A rendezvény szervezői közül többen felszólaltak követelve a kormány lemondását, a tömeggel együtt skandálva, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le. Közben dalok és versek hangzottak el, majd Csath Magdolna közgazdász szólt az egybegyűltekhez. Szakemberek véleménye szerint Magyarország Kelet-Európa Svájca lehetne, ha magyar érdekű gazdaságpolitikája lenne. Ehelyett az Európai Unió szégyenpadján ülünk - fogalmazott. "A választások előtt azt hallottuk, hogy dübörög a gazdaság, ez hazugság volt. A szakadék felé halad az ország. Ami most van, az kapkodás, kaotikus állapotok, megszorítás, sokkterápia, gazdasági diktatúra" - fejtette ki a közgazdász, figyelmeztetve, nem azok fizetnek, akik pazaroltak. Példaként a nagykörúti villamosokat, az autópálya-építéseket, a ppp-konstrukcióat hozta fel, amelyet piszkos privát pénzlenyúlásnak nevezett.
Hova jutunk, ez a kérdés - tette hozzá a közgazdász, aki szerint a magyar vállalkozások csődbe fognak jutni, mert versenyképtelenné válnak. Nő a munkanélküliség, csökken az életszínvonal. Ha így haladunk, 100 év kell ahhoz, hogy az EU mai átlagát elérjük - hangsúlyozta Csath Magdolna, aki nem érti, mi köze az államháztartási hiányhoz a gázár és a villanyár emelésnek, mert ezzel szerinte a külföldi tulajdonosok még nagyobb profiját fedezzük. Megemlítette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is, amelynek a vezetője az a vállalkozó, aki a Wallis Rt-ben amikor vezető volt, kirabolta a magyar gazdákat. Amíg arra a kérdésre, hogy miért kell megszorítás, hova tűnt a pénz, nincs válasz, nem lehet értelmes válaszokat adni arra, hogy mit kellene tenni - jelentette ki a közgazdász, aki szerint olyan kormányra lenne szüksége az országnak, amelyik nem csak magyarországi, hanem magyar érzelmű is.
Közben a parlament egyik ablakában öltönyös férfiak jelentek meg, akiket a tömeg pfujolással üdvözölt.
20.11 A demonstráció további felszólalói szintén a választási ígéreteire emlékeztették a Gyurcsány-kormányt és követelték, hogy a kabinet mondjon le. A demonstráció végén Gyurcsány Ferenc titkárságának képviselői átvették a petíciót, amelyben az aláírók felszólítják a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a megszorító intézkedésekre vonatkozó terveit, vagy ha erre nem képes, akkor mondjon le.
A demonstráció szervezői végül megköszönték mindazoknak a részvételt, akik megjelentek a téren, külön köszöntötték a média munkásait is, akiknek becsületességében, úgymond, annak ellenére is bíznak, hogy az újságírók sokszor megvehetők. Közfelkiáltással "megszavaztatták", hogy egy öt főből álló bizottság kezdeményezzen tárgyalásokat a kormánnyal a tüntetésen megjelentek, illetve a petíciót aláírók nevében.
A tüntetés végére mintegy 5-6 ezer fő gyűlt össze a Kossuth téren.
MNO - fidesz.hu