Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jutalomállás az MSZOSZ elnöknek

Nem szólal fel a szakszervezetek szombati, a Gyurcsány-csomag elleni tiltakozó nagygyűlésén a kormánnyal nyíltan lojális Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.


Dátum: 2006-07-05 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:55.866714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi MSZOSZ-vezetőkhöz hasonlóan - miután a konföderáció segítette az MSZP választási győzelmét - Wittich Tamás is átigazol az állami szférába: július 15-től a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója lesz.

Wittich annak ellenére sem beszél a munkavállalók érdekében, hogy az MSZOSZ szövetségi tanácsa csak július 12-én menti fel saját kérésére elnöki tisztéből. A lakosságot súlyosan terhelő megszorító csomagról Pataky Péter alelnök szónokol majd, aki a konföderáció novemberi kongresszusáig látja el az elnöki feladatokat. A Magyar Nemzet hiába kereste Wittich Tamást, mint annyiszor, most sem érte el.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek