Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ütött a MÁV utolsó órája?

Az évek óta folyamatosan veszteséges állami vasúttársaság idei hiányát a teherszállítási részleg privatizációjából fedezné a kormány. Ugyanakkor az utazási kedvezmények is változnak majd.


Dátum: 2006-07-05 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:11:56.772394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV középtávú stratégiai tervében az szerepel, hogy a vasúttársaság nem lépheti túl a Kóka János által is megszabott 80 milliárd forintos hiányt az idén. Ezt a hiányt a MávCargo eladásából pótolnák. Az idén január elsejétől önálló társaságként működő teherszállítás vásárlója lapértesülések szerint az állami vagyonkezelő lehet.

Régóta téma, hogy további megtakarításokat a mellékvonalak felszámolásából remél az állam. Korábban azt is tervezték, hogy ezeket önkormányzati kezelébe adnák, de a helyhatóságoknak nem volt pénzük a működtetésre. Ugyanakkor az osztrák-magyar tulajdonban lévő GYESEV több nyugat-dunántúli is átvett már az állami vasúttársaságtól.

A vasúttársaságot valószínűleg további cégekre bontják, csak a pályavasút maradna hosszútávon is állami kézben. A vasúti szállítás különböző egységei önálló társaságokká válnának, és a MÁV holdingközpontként működne tovább.

Szakértők szerint a MÁV személyszállításból keletkező veszteségeit egy nagyobb arányú jegyáremeléssel és további leépítésekkel lehet csökkenteni.

Lapinformációk szerint a kormány ezen a héten jelenti be a vasúti kedvezmények átalakításával kapcsolatos elképzeléseit.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek