Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Át kell menteni az egészséges hazafiság érzését

Horst Köhler német államfő arra szólította fel honfitársait, hogy a labdarúgó-világbajnokság utáni időkre is mentsék át hazafias felbuzdulásukat.


Dátum: 2006-07-05 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:00.056133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bild című lapnak adott interjút szerdán azután tették közzé, hogy Németország labdarúgó válogatottja Dortmundban hosszabbítás után 2-0-ás vereséget szenvedett az olaszoktól, s nem jutott a döntőbe, ahol Olaszország a Franciaország-Portugália mérkőzés győztesével csap majd össze.

Köhler szerint "jó úton vagyunk ahhoz, hogy vállaljuk magunkat, hogy büszkék legyünk arra, amit 1945 után elértünk. A németek azonosulnak országukkal és a nemzeti színekkel. Nagyszerű dolognak tartom ezt" - mondta az államfő, majd hozzáfűzte, hogy szép dolog a patriotizmus, tartást ad.

"Sokra vagyunk képesek, ha bátrak vagyunk új dolgokba belevágni. Erre kell emlékeznünk a világbajnokság után is" - hangsúlyozta Köhler, aki egy korábbi nyilatkozatában a háború utáni normalizálódás újabb szakaszának tekintette, hogy a németek a világbajnokság idején görcsöktől mentesen viszonyultak jelképeikhez.

A német államfő szerint a világbajnokság különleges esélyt nyújt a Németországba áramló, vagy a már az országban élő külföldiek integrálására, a világbajnokság ideje alatt törökök és mások természetes dolognak tartották, hogy a németeknek szurkoljanak.

A németek lelkesedése ezer és egy dologban nyilvánult meg a világbajnokság idején. Az országban "zászlóőrület" tört ki, különösen Berlinben sokan ragasztottak kis zászlókat gépkocsijukra, s az ablakokból a párkányra terítve vagy kitűzve lógtak a lobogók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek