Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU bővítését alapos megfontolásnak kell megelőznie

Az Európai Unió bővítésének alapos megfontolását hangsúlyozta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban az Európai Parlament képviselői előtt, ellentmondva ezzel az előtte fölszólaló Mattio Vanhanennek, az Európai Tanács soros elnökségét ellátó Finnország kormányfőjének.


Dátum: 2006-07-05 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:03.648295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miként egy sor más európai ügyről, a bővítésről is össznépi vita folyik, amely üdvözlendő és kívánatos - jelentette ki a bizottság elnöke beszédének az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott írásos beszámolója szerint.

Barroso fontosnak nevezte, hogy a bővítés ne kötelességszerűen történjék, hanem lelkiismeretes döntés alapján. "Ezért is fog a bizottság idén ősszel jelentést készíteni az egész bővítési folyamatról, amely jelentés - előkészítendő az Európai Tanács decemberi ülésen e témában lefolytatandó vitát - kitér arra is, hogy a kibővített EU mennyiben képes megfelelően működni" - fűzte hozzá a bizottsági elnök. Véleménye szerint csak a bővítés szükségességének szigorú, alapos megvizsgálása elégítené ki az EU-polgárok biztonság és bizalom iránti igényét. Barroso elnök mondandójában külön kiemelte, hogy Törökországnak a többi jelölttel azonos, szigorú, de igazságos elbírálásban kell részesülnie.

Az Európai Bizottság elnöke üdvözölte az EU-orosz kapcsolatok szorosabbra fonására vonatkozó finn elképzelést, valamint azt, hogy a finn elnökség új, a kutatásra, az innovációra és az oktatásra összpontosító uniós stratégia megvalósítására fog törekedni. Barroso egyetértett Vanhanennek az európai uniós döntéshozatali folyamat javítására vonatkozó javaslatával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek