Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb átverés az önkormányzati reform

A szocialisták nem akarják igazán az önkormányzati testületek létszámának csökkentését. Ezt jelzi, hogy elvetették az ellenzék módosító indítványát, amely a megyei közgyűlések létszámcsökkentését javasolta a kétlistás rendszer fenntartása mellett - mondta a Szakács Imre szerdai sajtótájékoztatóján Győrött.


Dátum: 2006-07-05 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:04.874449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakács Imre fideszes országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat elnöke emlékeztetett arra: a vonatkozó törvényjavaslat módosításáról a hétfői parlamenti szavazáson nemmel szavaztak a szocialisták. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy "csak kommunikációs szinten" beszélnek a közigazgatás olcsóbbá tételéről.

"A Gyurcsány-kormány átverés show-jának újabb eleme az önkormányzati reform" - hangoztatta.

Kérdésre válaszolva megerősítette: az ellenzék kiáll a kétlistás rendszer fenntartása mellett, mert úgy látják, hogy más személyek jelenítik meg egy-egy politikai párt vagy civil szervezet programját a tízezer lakos feletti kisvárosokban, mint az annál kisebb létszámú falvakban, községekben.

A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat példáját hozta fel a politikus mondván, a jelenlegi 41 fős létszámot 31-re csökkentenék mégpedig úgy, hogy a három kisváros hat képviselővel jelenne meg a testületben az eddigi kilenc helyett, a falvakat pedig 25 testületi tag képviselné a jelenlegi 32 helyett.

A tervezett összetétel a megyei elnök szerint korrekt módon és reálisan tükrözi a lélekszám arányokat, hiszen a tízezer lakos alatti községekben összesen 200 ezren élnek Győr megyében.

A nézetkülönbség ezúttal abban is megnyilvánul, hogy a szocialisták az egylistás megoldással álltak elő, amivel az ellenzék nem ért egyet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek