Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

HÖOK: nem a tandíjra

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt javasolja, hogy csökkenjen az államilag támogatott hallgatók keretszáma, s így növekedjen az egy hallgatóra eső költségvetési ráfordítás, a tandíj bevezetését azonban nem támogatja - tartalmazza a szervezet elnökének MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye.


Dátum: 2006-07-05 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:05.193692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ekler Gergely a dokumentumban úgy fogalmaz "arra kérjük az oktatási tárca vezetőjét, gondolja végig a normatív finanszírozás kérdését is, amely jelen formájában egyértelműen minőségellenes. (...) A tandíj nem megfelelő ösztönző erő, nem szolgálja a minőséget, ezért továbbra sem támogatjuk bevezetését".

Ezzel szemben a HÖOK egyrészt azt javasolja, hogy a hallgató "a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített kreditek után kreditenként a hallgatói normatíva éves összege egy százalékának megfelelő összeget fizessen".

Másrészt pedig egy intézményben az államilag támogatott hallgatók legfeljebb negyven százaléka részesülhessen tanulmányi ösztöndíjban, amelyre a hallgatói normatíva legalább hatvan százalékát kelljen felhasználni.

"Támogatjuk továbbá, hogy a kiemelkedően teljesítő költségtérítéses hallgatók átkerülhessenek a megüresedő államilag támogatott férőhelyekre" - írja közleményében a HÖOK elnöke.

A HÖOK másik javaslat szerint "az egy hallgatóra eső források bővítésének legegyszerűbb, mégis legracionálisabb formája az államilag támogatott keretszámok csökkentése, a felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás változatlanul hagyása mellett".

Ennek érdekében azt indítványozza, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium vizsgálja felül az országos képzési keretszámokat, s azokat átlagosan tíz százalékkal csökkentve növelje az egy hallgatóra eső felhasználható állami támogatás értékét.

A HÖOK javaslata szerint a hallgatói létszám csökkenéséből fakadó elbocsátások megelőzés érdekében a jövőben egy oktatóknak csak egy főállása lehessen.

"A jelenlegi felsőoktatási álláshalmozás (...) minőségellenes: érdemben hozzájárul (...) a felsőoktatás személytelenségéhez" - olvasható a közleményben.

A nyár elején röppent fel az a hír, hogy a kormány a 2007/2008-as tanévtől be kívánja vezetni a felsőoktatásban az úgynevezett képzési hozzájárulást. E tervet azonban a kormány elvetette és helyette az úgynevezett fejlesztési részhozzájárulás (Fer) bevezetését jelentette be a közelmúltban Hiller István oktatási miniszter.

A tervek szerint a fert 2008 szeptemberétől kell majd fizetni az egyetemeken és a főiskolákon, összege az alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forint lenne.

A HÖOK e javaslatot elutasította, s egy múlt heti egyeztetésen vállalta, hogy kidolgozza saját javaslatát. Ezt - a szerdai közlemény szerint - a HOÖK választmánya kedden fogadta el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek