Csütörtökön dönt a KDNP a főpolgármester-jelöltről
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti választmánya csütörtöki ülésén hoz döntést a főpolgármester-jelölt személyéről - tájékoztatta az MTI-t szerdán a párt fővárosi elnöke.
Dátum: 2006-07-05 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:11.418372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Béla úgy fogalmazott: "a KDNP csütörtöki fővárosi választmányi ülésén egyik választmányi tagunk indítványt fog tenni, hogy Tarlós István legyen a főpolgármester jelöltünk". A KDNP fővárosi politikusa elmondta: Tarlós István jelen lesz a választmány ülésén. Hozzátette: a párt alapszabálya szerint a választmánynak kell megneveznie a KDNP főpolgármester-jelöltjét. Molnár Béla megerősítette az MTI-nek azt a korábbi információját, miszerint a kerületi polgármesterek esetében a jelölési folyamat már lezajlott. Ennek eredményeképpen három kerületben kereszténydemokrata jelöltet támogat a Fidesz, míg húsz kerületben a Fidesz jelöltjét támogatja a KDNP. A kerületi polgármester jelöltek minden esetben közös jelöltként indulnak - fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. A KDNP jelöltje lesz a XIII. kerületben Gubicza Katalin, a VII. kerületben Kecskés Gusztáv, a XIX. kerületben pedig Tarnai Richárd.
MTI - fidesz.hu