Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felszámolták a Zalahúst

Befejeződött a Zalahús Rt. felszámolása - a cég telephelyeinek és egyéb vagyonának az eladásából feleannyi pénz folyt be, mint amennyi a vállalat adóssága volt. A legnagyobb veszteséget a hitelező bankok könyvelhették el: másfél milliárdos igényükből alig 400 millió forint teljesült.


Dátum: 2006-07-05 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:12.937281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Zalahús vagyonából alig kétmilliárd forintot tudott értékesíteni a felszámoló Vectigalis Rt. A cég elnöke, dr. Varga Jenő szerint ennek fő oka az volt,. hogy a szakmai befektetők teljesen érdektelenek maradtak: gyakorlatilag alig akadt olyan vagyontárgy, melyet húsipari vállalkozások vettek volna meg. ---- mondja dr. Varga Jenő. Ennek is köszönhető, hogy a legnagyobb vagyontárgy, a zalaegerszegi telephely alig 850 millió forintért találtr új gazdára - a vevő egyébként egy budapesti ingatlanfejlesztő társaság.

A vételár a mostani várakozásokat ugyan felülmúlta, ám a felszámoló szerint annak fényében már nem túl sikeres, hogy az első kikiáltási ár még kétmilliárd forint volt fél évvel ezelőtt. Az értékesítésből befolyt pénz nasgyobbik fele egyébként a felszámolási költségekre ment el - ebből fizették ki a dolgozók elmaradt bérét és végkielégítését. Illetve ennek egy részéből, mert az erre félretett összeg nem volt elég - a különbözetet az állami bérgarancia alap fedezte.

Megszűnésekor a Zalahús bankoknak 1,7 milliárd forinttal tartozott - ezekből a követelésekből a hitelezők mindössze 400 millióhoz jutottak hozzá a felszámolás lezárásakor.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek