Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aktiválták rakétaelhárító pajzsot

Készültségbe helyezték az amerikai rakétaelhárító rakétarendszert az észak-koreai rakétakísérletek idején a Pentagon közlése szerint.


Dátum: 2006-07-06 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:16.006512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bryan Whitman, a védelmi minisztérium szóvivője szerdán elmondta, hogy a rendszer minden egyes észak-koreai rakétaindítást észlelt és nyomon követett, a rakétaelhárító rakéták bevetésre készen álltak egész idő alatt. Közölte, az amerikai parancsnokok elég gyorsan meg tudták állapítani, hogy az észak-koreai rakéták nem jelentenek veszélyt az Egyesült Államok biztonságára. Az egyetlen hosszú hatótávolságú rakéta, a Taepodong-2 a kilövés után 40 másodperccel csődöt mondott és a Japán-tengerbe csapódott, így nem volt szükség beavatkozásra - tette hozzá.

Az Egyesült Államok most először erősítette meg, hogy meghatározott veszély miatt helyezte készültségbe rakétaelhárító rakétarendszerét.

A Pentagon által tervezett szélesebb, több védelmi vonalból álló rendszer részeként kilenc elfogó rakétát telepítettek az alaszkai Fort Greely támaszponton, kettőt pedig a kaliforniai Vandenberg légi bázison. A rakéta 70 kilogrammos rombolószerkezettel van felszerelve, amely ütközéssel semmisíti meg az ellenséges robbanófejet.

Több szakértő kétségbe vonja az Egyesült Államokat oltalmazó rakétaelhárító pajzs hatékonyságát, mondván, hogy nem hajtottak végre elegendő kísérletet a rakétákkal, és az eddigi tesztek mérsékelt sikerrel végződtek. A Pentagon maga is elismeri, hogy még nem érte el célját, a védelmi rendszer korlátozott képességű, fejleszteni kell.

Az Egyesült Államok 1980 óta több mint 92 milliárd dollárt költött a rakétapajzs kifejlesztésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek