A kormány maga idézte elő a válságot
A Fidesznek nincs olyan kezdeményezése, hogy a kormány, az ellenzék, a munkaadók és a munkavállalók üljenek le egy közös asztalhoz, s tárgyaljanak a Gyurcsány-csomagról - mondta Navracsics Tibor tegnap a Népszabadságnak.
Dátum: 2006-07-06 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:17.817009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedd este, a Magyar Rádió Háttér című műsorában úgy fogalmazott: "A jelenlegi kormány megszorító csomagjának az egyik legnagyobb hibája az, hogy össze-vissza kapkod. Ötletszerűen próbál pénzt behajtani az emberektől különböző területeken, miközben mi azt javasolnánk és azt is javasoltuk, hogy egy átfogó, a gazdaság és a gazdaságpolitika minden területére érvényes megállapodást dolgozzunk ki közösen, amely előremenekülést jelentene a vállalkozások számára és a gazdaság számára is."
- Az újságíró kérdésére válaszoltam - jelentette ki Navracsics Tibor. A Fidesz vezető politikusa emlékeztetett: Matolcsy György a Heti Válasznak arról nyilatkozott, hogy nyugat-európai gyakorlat szerint olyan nehéz gazdasági-pénzügyi helyzetben, mint amilyen most Magyarországon is kialakult, le kellene ülnie a kormánynak, az ellenzéknek, a munkaadóknak, a munkavállalóknak és a civil szervezeteknek, hogy középtávú megoldást dolgozzanak ki a keresetek, az adók, a munkahelyteremtés, esetleg az infláció kérdésének szabályozására. - A Fidesz a kormánypártok helyében ezt tenné a válság kezelése érdekében, de ez csak elvi szintű megközelítés - ismételte meg a frakcióvezető.
Navracsics Tibor hozzátette, azért nem kezdeményez tárgyalásokat az ellenzék, mert: "Akkor a koalíció azonnal áttolná a felelősséget a Fideszre, és megpróbálna minket belerángatni abba a helyzetbe, amit az MSZP-SZDSZ-kormány maga idézett elő."
Népszabadság - fidesz.hu