Tégy egy gyertyát az ablakba!
1956. november 4-e - a Hazaárulás Napja - emlékünnepe vitathatatlan, mert kisajátíthatatlan gyásznapja annak a magyarságnak, amely a XX. században szinte példa nélküli reménytelen bátorsággal harcolva bukott el. Ez az ünnep tehát azoké, akik a hősi halottakra és hősökre emlékezve újra csak elutasítanak mindenféle diktatúrát, annak kemény s puha képviselőit. Azoké az ünnep, s ez a sokadik gyásznap a magyar történelemben, akiknek nem kell magyarázkodni, akiknek nem kell nevet változtatni, s akik a világ előtt mindig vállalhatják magukat, akkor is, ha csak egyszerű túlélők voltak.
Dátum: 2002-11-04 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:33.841857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
November 4-e úgy közösségi ünnep, hogy nem "rekeszt ki" ugyan senkit, de ez a gyásznap ebben mégis korlátokat szab a hóhérok és a haszonélvezők felé. Számukra ez a nap újra felkínálja a bűnbánat lehetőségét s a szerény visszatérést a nemzeti közösség értékrendjébe. Mivel november 4-e a szomorú büszkeség ünnepe is, hiszen azokra emlékezünk, akik halálukban, leverésükben, s szenvedésükben egy kis nép fiaiként világtörténeti változásokat változásokat indítottak el.
Így a rájuk emlékezés napja a nemzeti önújjáépítés ösztönzője is.
Isten áldja emléküket! Isten áldja Magyarországot!
Arra kérjük minden honfitársunkat, hogy november 4-e estéjén tegyen mécsest, vagy gyertyát az ablakába. Ezzel a néma gesztussal tisztelegjen a hősök és áldozatok emléke előtt.
Budapest, 2002. október 28.
Szövetség a Nemzetért
polgári kör