Van máááásik!
Fő tulajdonosába, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégébe, az Altus Rt.-be olvad az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. - írja csütörtöki számában a HVG című hetilap.
Dátum: 2006-07-06 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:20.043763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság visszatekint a társaság történetére, s utal arra, hogy 1995-ben az Altus az Aldo Kft. segítségével szerezte meg a Miniszterelnöki Hivataltól a fővárosi Szalay utca 4. szám alatti állami ingatlan egy részét, amelyet aztán bérbe adott a hivatal egyik cégének. A HVG megjegyzi, hogy az ügyben per is folyik. A június 7-én kezdődött eljárásban a Legfőbb Ügyészség a bérleti szerződés semmisségének kimondását kéri, mondván, az színlelt, s feltűnően előnytelen volt az állami cég számára.
A lap tudomása szerint a beolvadó Aldo jegyzett tőkéje 33 millió, saját tőkéje viszont csak 6,1 millió forint. A saját tőke apadása folyamatos volt a kft.-nél, 2004 végén például még 11,5 milliót könyvelhettek el azután, hogy a mérleg 16 millió forintos veszteséget mutatott. Ą kifizetés révén Gyurcsány fő jövedelemforrása - a beolvadás után is megtartja 750 milliós jegyzett tőkéjét, saját tőkéje viszont 1,07 milliárdról 972 millió forintra csökken" - értesült a hetilap.
MTI - fidesz.hu