Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illyés Gyula-emlékest

Illyés Gyula költészetében érezzük igazán, hogy a vers az, amelyben a nyelv és a gondolkodás a legtökéletesebb egységben szólal meg - fogalmazott Mádl Ferenc köztársasági elnök.


Dátum: 2002-11-04 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:34.141608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Illyés Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából Örök művek világa címmel rendeztek emlékestet a Nemzeti Színházban.

Az államfő az ünnepségen utalt arra, hogy két héttel ezelőtt Strasbourgban, az Európai Parlament előtt 1956 történelmi jelentőségét méltathatta. Beszédében hivatkozott Illyés Gyulára, az Egy mondat a zsarnokságról című költeményére is, amely a forradalom verse lett - tette hozzá a köztársasági elnök. Mádl Ferenc szerint, ha csak ez az egy vers maradt volna ránk örökül Illyés Gyulától, akkor is gazdagok volnánk, akkor is megilletné ez a mostani megemlékezés. Az államfő köszöntőjében kitért a költemény viszontagságos történetére is; a vers 1950-ben Tihanyban született, ahová Illyés Gyula a Rákosi-korszak mélypontján húzódott vissza.

- A zsarnokság üzenete a versen is beteljesedett - jegyezte meg Mádl Ferenc, idézve a költeményt: gyárban, mezőn, a háznál is ő, a zsarnokság vigyáz rád.

A köztársasági elnök utalt arra, hogy a költemény a forradalom, a XX. századi magyar történelem "nemzeti dala" lett, hozzátéve, hogy a forradalmat leverték, a verset betiltották és Magyarországon több mint 30 évig nem jelenhetett meg, mégis közismertté vált.

- Illyés Gyula egy olyan évszázadban volt a szabadság, az emberi méltóság és az elesettek költője, amely különösen sok szenvedést okozott, zsarnokságot, megaláztatást, nélkülözést - közölte az államfő.

Mádl Ferenc a Puszták népére utalva jegyezte meg azt, hogy újbóli elolvasása után fedezte fel benne az együttérzés, a pontos megfigyelés, a zseniális intellektus lenyomatát.

- A szellem és a politika sosem hagyhatja cserben az alulmaradtakat - fogalmazott Mádl Ferenc a Puszták népének üzenetére utalva; ma is vannak szép számmal olyanok, akik a nemzet alatti létre szorultak, s kötelességünk, hogy segítsünk rajtuk, hogy mindig az ő szemükkel is lássunk.

Mádl Ferenc köszöntőjében felidézte nyelvész-professzorok azon meglátását is, miszerint a kortársak között Illyés Gyula beszélt és írt magyarul a legszebben, a legárnyaltabban, a leggazdagabban.

- Úgy gondolom, nekünk az a kötelességünk, hogy a műveket, amelyekben ez az írásművészet, magyar nyelvezet megszólal, életben tartsuk és hogy a magyar nyelvet mindig Illyés Gyula szellemében gyarapítsuk és korszerűsítsük - vélekedett az államfő.

A megemlékezésen közreműködött Vásáry Tamás zongoraművész, a nyíregyházi Pro Musica Leánykar, valamint a Nemzeti Színház több művésze.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek