Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még nincs gyanúsított

Továbbra sincs gyanúsítottja a Magyar Nemzet fotósának megverése miatt indult nyomozásnak - mondta az MTI kérdésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.


Dátum: 2006-07-06 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:25.507004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Morvai Attila hozzátette: az eddig beszerzett felvételeket értékelik az ügyészek, és a kihallgatott tanúk vallomásait elemzik.

A Magyar Nemzet fotósát a június 3-ai Újpest-Fehérvár labdarúgó-mérkőzés után egy intézkedő rendőr tomfával mellkason ütötte, majd kicsavarta a kezét. A fotós segítségére siető társát pedig gázspray-vel lefújták. A Magyar Nemzet munkatársa bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja miatt tett feljelentést, a Budapesti Nyomozó Ügyészség június 7-én rendelte el a nyomozást.

A fotósok elleni rendőri fellépés miatt több szervezet is tiltakozott. A történtek miatt az Országos Rendőr-főkapitányság és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége között is egyeztetés kezdődött arról, hogyan lehetne felismerhetővé tenni a rendőrök számára a sajtó éles helyzetben dolgozó munkatársait.

A találkozón Bene László országos rendőrfőkapitány felvetette, hogy a sajtó munkatársai vegyenek részt egy tömegkezeléssel összefüggő csapatszolgálati bemutatón. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyakorlatot pénteken rendezik meg a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek