Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös jelölteket indítanak a polgári pártok Gyulán

Közös jelölteket, köztük polgármester-jelöltet állítanak a jobboldali pártok a gyulai önkormányzati választásokon - jelentették be a pártok helyi vezetői, csütörtökön Gyulán tartott sajtótájékoztatójukon.


Dátum: 2006-07-06 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:28.007468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz, a KDNP és az MDF helyi vezetői megállapodtak abban, hogy az őszi önkormányzati választásokon közös polgármester- és képviselő-jelölteket állítanak, valamint összehangolják a városi pártlistát is - mondta Gajda Róbert, a Fidesz városi elnöke.

Erdmann Gyula, a Magyar Demokrata Fórum gyulai és Békés megyei elnöke ehhez hozzátette, hogy bár az MDF és a Fidesz közötti fővárosi viszony "nem éppen rózsás", helyben mindig is együtt tudtak működni.

Az MDF-es politikus, aki a mostani ciklusban is önkormányzati képviselő, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a két másik jobboldali párttal várhatóan a megye városainak kilencven százalékában hasonló megállapodásokat fognak kötni.

Baranyó Géza, a három párt közös polgármester-jelöltje elmondta, hogy a jobboldali pártok jelenleg kisebbségben vannak a szocialista-szabaddemokrata városvezetéssel szemben, sőt jelenleg az a Perjési Klára a polgármester, aki a tavaszi országgyűlési választásokon képviselői mandátumot is szerzett. "Az a célunk, hogy ősszel leváltsuk a baloldali vezetést" - mondta Baranyó Géza.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek