Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A folyó mérleg hiánya a kilencvenes évek elejét idézi

Az elmúlt esztendő első kilenc hónapjában mért 724 milliárdos deficittel szemben idén 2.456 milliárd euró hiányt produkált az államháztartás szeptember végéig - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adatokon nyugvó értékeléséből. Külföldi elemzők ezzel összefüggésben rámutatnak: az egész éves folyómérleg-hiány várható hat százalék fölötti mértékére a kilencvenes évek eleje óta nem volt példa.


Dátum: 2002-11-04 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:34.830362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyó fizetési mérleg 351 millió euró hiánnyal zárt szeptemberben, így az első kilenc havi hiány 2,456 milliárd euró volt - tette közzé az előzetes adatok alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya augusztusban 90 millió euró, az első nyolc hónapban 2,105 milliárd euró volt.

Tavaly szeptemberben a fizetési mérleg hiánya 12 millió euró volt, az első kilenc hónapban a deficit 724 millió euró volt.

Az elemzők az ez év szeptemberi hiányt 200-230 millió euró között várták.

A jegybank indoklása szerint a folyó fizetési mérleg szeptemberi alakulásában meghatározó szerepet játszott az áruforgalom kiadási többletének növekedése, illetve a szolgáltatások, ezen belül az idegenforgalom többletének csökkenése.

Az áruforgalom szeptemberi hiánya 388 millió euró, az első kilenc havi deficit 2,309 milliárd euró volt. Az idén augusztusban a külkereskedelmi hiány 257 millió euró volt. Tavaly szeptemberben az áruforgalom 137 millió euró, az első kilenc hónapban 1,495 milliárd euró hiánnyal zárt.

Az idegenforgalom idei szeptemberi többlete 161 millió euró volt, ami jelentős csökkenés az augusztusi 258 millió euróhoz viszonyítva. Az első kilenc hónapban a turizmus többlete 1,494 milliárd eurót tett ki. Tavaly szeptemberben az idegenforgalmi többlet még 301 millió euróra rúgott, 2001 első kilenc hónapjában az ágazat aktívuma 2,237 milliárd euró volt.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a jegybank áruforgalmi adatai eltérő bázison alapulnak, így azok között eltérések mutatkozhatnak. A gazdasági tárca a vámstatisztikára, az MNB a készpénzforgalomra alapozza adatsorai.

A jegybank közlése szerint a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege szeptemberben 5 millió euró többletet mutatott, szemben az augusztusi 132 millió euró többlettel. Ennek ellenére az első kilenc hónapban a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 427 millió euró hiánnyal zárt. Tavaly szeptemberben a szolgáltatások és jövedelmek 74 millió euró többletet hoztak az országnak, 2001 január-szeptemberében ezen a soron 559 millió euró többlet keletkezett.

A nem adóssággeneráló finanszírozás egyenlege 2002 szeptemberében 49 millió euró nettó forráskiáramlást mutatott. Ez év augusztusában a nem adóssággeneráló tőketételeknél még 226 millió euró nettó forrásbeáramlást regisztráltak.

Január-szeptemberben a nem adóssággeneráló finanszírozás egyenlege 654 millió euró többlettel zárt. Tavaly a kilencedik hónapban az egyenleg 103 millió euró nettó forrásbeáramlás volt, 2001 január-szeptemberben 786 millió euró többletet mutatott.

A pénzben, tulajdonosi részesedés formájában megvalósuló közvetlen tőkebefektetések értéke a magyar befektetők 30 millió euró külföldre irányuló és a külföldiek 42 millió euró Magyarországra irányuló tőkebefektetésének eredményeként alakult ki ez év szeptemberében. A portfolió-befektetések szeptemberi egyenlege 60 millió euró nettó forráskiáramlást mutatott.

Az idén szeptember végén a jegybanki tartalékok értéke 10,3 milliárd euró volt.

Adam Slater, a Credit Agricole Indosuez térségi stratégája szerint az egész éves folyómérleg-hiány most már valószínűleg "valahol 6 százalék felett lesz", amire a kilencvenes évek eleje óta nem volt példa. Slater szerint elsősorban a rendkívül erős, éves összevetésben 21 százalékos szeptemberi importnövekményre kell odafigyelni. Az import éves növekedési üteme az előző havi, már akkor is meglehetősen jelentős mértéktől gyorsult tovább, ami egyértelmű jele a továbbra is igen robusztus hazai keresletnek - mondta.

A monetáris politikában várható következményekről az elemző azt mondta: nem lehet elvetni az idei újabb jegybanki kamatemelés lehetőségét. A gyors ütemű béremelkedés valószínűleg jövőre is folytatódik, az államháztartási hiány is jóval a kitűzött cél felett

jár, s a szintén magas folyómérleg-hiány bizonyos mértékig az infláció rejtett formájának is tekinthető, vagyis egyértelműen lenne alapja a kamatemelésnek. Slater szerint ha lesz még az idén központi kamatemelés, annak mértéke 50 bázispontra várható.

Wike Groenenberg, a Schroder Salomon Smith Barney feltörekvő piaci elemzője is az erős hazai kereslet táplálta magas importnövekménnyel magyarázta a vártnál rosszabb szeptemberi hiányt. A belső fogyasztás importnövelő ereje még mindig az idei

költségvetési ösztönzést és az év eleji alacsony kamatszintet tükrözi - mondta. Az elemző ugyanakkor kétli, hogy az MNB az idén még kamatot emel, mivel az infláció a célkitűzésen belül van. Jövőre azonban van már esélye az újabb monetáris szigorításnak, de akkor sem rögtön az év elején, hanem kissé később - tette hozzá.

Groenenberg szerint a ház 2002 egészére a GDP-érték 4,5 százalékának megfelelő folyómérleg-hiányt vár Magyarországon. Hozzátette: ez már egy rontott várakozás, az év elején nem vártak ekkora éves hiányt, mivel nem számoltak olyan mértékű költségvetési ösztönzéssel, amilyen az idén történt.

Zdenko Stefanides, a J.P. Morgan vezető térségi elemzője "kellemetlen meglepetésnek" nevezte a szeptemberi adatot; a ház a piaci konszenzussal jórészt egyezően 250 millió eurós deficitet várt arra a hónapra. Stefanides szerint az import 21,4 százalékos éves növekedése - főleg az augusztusi 12 százalékos bővülés után - sokkal nagyobb volt a vártnál.

Az elemző szerint a trend 3 milliárd euró feletti év végi folyó deficitet vetít előre. A bizonytalan külső környezetben azonban a J.P. Morgan jelenlegi álláspontja szerint az MNB egyelőre kivár, és "gondosan tanulmányozza a fejleményeket" bármiféle monetáris döntés előtt - mondta az elemző.

Az ABN AMRO londoni irodájának az MTI-hez eljuttatott írásos gyorselemzése szerint az eddigi adatok alapján most már 3,5 milliárd eurós - 5,3 százalékos - éves folyómérleg-hiánnyal kell számolni az év végén a tavalyi 1,2 milliárd eurós (2,2 százalékos) deficit után.

A bank ugyanakkor nem látja szükségesnek az azonnali kamatemelést, jóllehet a monetáris enyhítést sem tartja lehetségesnek. Az elemzés szerint a forint kis mértékben gyengülhet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek