Gödöllő mellé tervezik az Európa Ökoparkot
Elkészült az Európa Ökopark előzetes terve, mely szerint ha az intézmény bekerül a Nemzeti Fejlesztési Terv most formálódó második ütemébe, akkor Gödöllő határában, a Babat-völgyben valósul meg - közölte a gödöllői Szent István Egyetem rektora csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2006-07-06 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:32.414191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 5 milliárd forintból kialakítható ökopark a természet értékeit kiemelve segítené elő a környezettudatos szemlélet kialakítását - mondta Molnár József. Ennek bázisául az egyetem kezelésében lévő, csaknem 300 hektáros terület szolgálna, ahol oktatási céllal jelenleg is különféle tangazdaságok, gyakorló műhelyek működnek. A Babat-völgyben így az idegenforgalom érdekei fontos társadalmi, kulturális és oktatási célokkal kapcsolódhatnának össze - tette hozzá. A park részét alkotja egy zöld növényekkel megformált Európa-térkép, amelyben útnak indulva az egyes országok között tehetnének sétát a vendégek. A közelben a Fővárosi Állatkerttel közösen kialakított speciális ősállat-rezervátumot rendeznének be, amelyben a magyarok vándorlása közben - Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig - megismert, ma is élő vadakat gyűjtenék össze. Ilyen módon például bölényt, tigrist vagy éppen farkast láthatnának majdnem természetes körülmények között az érdeklődők.
Az Európa Ökoparkban különféle mintakerteket is kialakítanának, amelyekben a kontinensen fellelhető termesztett növények, fűszerek, a bioélelmiszerek alapjai kapnak helyet. A sokféle épület, bemutatóhely mellett egy kardiológiai rehabilitációs központ - egyfajta szanatórium - is épülhetne ide, kihasználva a környezet jó természeti adottságait. A kivitelezéshez az állami források mellett uniós pályázati pénzeket is felhasználnának, a működtetéshez, az idegenforgalmi infrastruktúra kialakításához pedig a magántőkét is be kívánják vonni. A részletes tervek kidolgozása után a kivitelezési munkálatok 2007-ben indulhatnak. Ha a Nemzeti Fejlesztési Terv második ütemében helyet kapna, s ennek köszönhetően elkészülhetne, az ökopark évi 200 ezer vendég fogadásával számolna - hívta fel rá a figyelmet Molnár József.
MTI - fidesz.hu