100 milliós bírság a Tescónak
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa (GVH) 100 millió forintos bírsággal szankcionálta a Tesco-Global Áruházak Zrt.-t a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartás miatt - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
Dátum: 2006-07-06 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:33.581312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GVH határozatában megállapította, hogy a Tesco egyes, milliós példányszámú akciós reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A GVH a kiszabott bírság számításánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozással szemben ez a kilencedik marasztaló határozat. A GVH közleménye szerint az áruházlánc több tavalyi akciós reklámújságjában a valóságnak nem megfelelő állítással, illetve nem a valóban megvásárolható termék fotójával tévesztette meg a vevőket, két esetben pedig a reklámozott termék a tájékoztatással ellentétben nem volt elérhető a Tesco valamennyi áruházában.
MTI - fidesz.hu