Polt az európai főügyészek alelnöke
Polt Péter volt magyar legfőbb ügyészt választotta igazgatótanácsi alelnökévé az Európai Legfőbb Ügyészek Konzultatív Tanácsa, amely az Európai Legfőbb Ügyészi Konferencia (CPGE) csütörtökön Moszkvában zárult hetedik ülésszakán tartotta első ülését.
Dátum: 2006-07-06 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:34.794327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új testület, amely az Európa Tanács (ET) bizottságaként az európai főügyészek intézményesített szervezete lett, az ET miniszteri tanácsát segíti majd tanácsokkal, s felváltja az CPGE irodáját. A moszkvai ülésen megválasztott igazgatótanács elnöke Harald Range alsó-szászországi főügyész lett - mondta Polt Péter az MTI-nek. A kétnapos konferencia középpontjában az egyéni jogok védelme állt, s egy-egy munkacsoport foglalkozott a szabadságuktól megfosztottak, illetve a tanúk és áldozatok, különösen a fiatalkorúak jogainak védelmével. Az ügyészeknek nagyon fontos kötelezettségeik vannak mindkét téren, s szerepüket tovább kell erősíteni, mindent megtéve e jogok érvényesüléséért - foglalt állást a konferencia. A CPGE és az új tanács is súlyt helyez a nemzetközi együttműködés erősítésére, aminek része az információcsere és más jogsegély teljesítése is - közölte Polt Péter, az MTI kérdésére megjegyezve: ez magába foglalja ugyan a kiadatásokkal kapcsolatos ügyészi szerepkört is, de a döntés országoktól függően más hatóságokra tartozik.
A konferencia szerdai ülésén Vlagyimir Putyin orosz elnök burkolt szemrehányást tett Nagy-Britanniának, amiért menedékjogot ad egyes terrorizmussal vádolt személyeknek ahelyett, hogy kiadná őket. Jurij Csajka orosz főügyész a konferenciát záró sajtóértekezletén az Interfax szerint azt mondta, hogy a résztvevők olyan együttműködésben egyeztek meg, amely a kiadatásra is kiterjed. Az orosz hatóságok igyekeznek elérni a csecsen szeparatista kormányhoz tartozó Ahmed Zakajev és a Kreml-ellenes volt "oligarcha" Borisz Berezovszkij kiadását, de eddig nem tudtak a brit bíróságokat meggyőző bizonyítékokat felmutatni - jegyezték meg moszkvai megfigyelők. A konferencia résztvevői pártolták az orosz ügyészi szervezet reformjának folytatását, úgy értékelve, hogy az összhangban áll az ET irányelveivel. Számos felszólaló örömmel üdvözölte az orosz főügyészi poszton Csajkát, akit igazságügyi miniszterként régóta ismernek az Európa Tanácsban.
MTI - fidesz.hu