Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EB a szerb és a montenegrói társulási folyamat különválasztását javasolja

Az Európai Bizottság csütörtökön hivatalosan javasolta az Európai Tanácsnak, hogy az EU a jövőben külön-külön folytassa Szerbiával és Montenegróval a stabilizációs és társulási tárgyalásokat.


Dátum: 2006-07-06 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:36.656350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület Brüsszelben kiadott közleményében azzal indokolta javaslatát, hogy a Szerbia-Montenegróval megkezdett tárgyalásokat hozzá kell igazítani az időközben Montenegró függetlenségének - Szerbiától való elszakadásának - június 6-i kikiáltásával megváltozott körülményekhez.

A bizottsági javaslat értelmében a tárgyalásokat az eddig elért eredmények figyelembevételével, de külön-külön kell folytatni, s külön-külön kell megállapodni Podgoricával és Belgráddal.

A huszonötök május elején felfüggesztették a Szerbiával megkezdett stabilizációs és társulási tárgyalásokat, mert a belgrádi kormány az EU megítélése szerint nem működött együtt korlátlanul a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Az egyeztetés csak azután folytatódhat, hogy Szerbia elfogja és átadja Hágának a még szökésben lévő körözött háborús bűnösöket.

A tárgyalások lezárása az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat megelőző legfontosabb előfeltétel. Az EU a balkáni országok közül Albániával, Macedóniával és Horvátországgal már megkötötte a társulási megállapodást, Bosznia-Hercegovinával még folynak a tárgyalások.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek