Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Néppárt ellenőrzi Ficóékat

Az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, az európai néppárti frakció csütörtökön Strasbourgban úgy döntött, ellenőrző (monitoring-) csoportot hoz létre Szlovákia ügyében, hogy folyamatosan nyomon követhessék a szlovákiai politikai helyzet változását azt követően, hogy a kormánykoalícióba bekerült egy szélsőjobboldali párt.


Dátum: 2006-07-07 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:37.627163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI brüsszeli irodájának megküldött közlemény szerint alépést a néppárthoz tartozó szlovák küldöttség kérte. "Aggódunk amiatt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt, amely az etnikai kisebbségekkel, különösen a magyarokkal és a romákkal kapcsolatos ultranacionalista és idegenellenes nézeteiről ismert, tagjává vált a szlovák szocialisták által létrehozott kormánykoalíciónak. Nagyon reméljük, hogy Szlovákia folytatja európai útját, amely az Európai Unióban közösen vallott értékekre épül" - szögezte le az döntés kapcsán Hans-Gert Pöttering, a néppárti frakció vezetője. Egyben rámutatott: csak a kisebbségeket tiszteletben tartó politika és a politikai párbeszéd vezethet el egy stabil demokratikus társadalom létrejöttéhez. Pöttering már múlt hét péntekén is élesen bírálta a szlovák kormánykoalíció összetételét, s véleményéhez csatlakozott Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is, aki hétfőn kijelentette: megdöbbenti, hogy egy olyan párt, mint a Szlovák Nemzeti Párt a maga idegengyűlölő nézeteivel és az etnikai kisebbségekkel szembeni ellenségességével koalíciós partner lesz az új szlovák kormányban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek