Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KDNP támogatja Tarlós Istvánt

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti választmánya támogatja Tarlós István főpolgármester-jelöltségét - közölte a testület csütörtök esti döntését a párt szóvivője.


Dátum: 2006-07-07 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:37.916700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP fővárosi választmánya egyhangúlag megszavazta Tarlós István főpolgármester-jelölését - közölte Halász Zsuzsa. Mint mondta, pártja egyetértett a Fidesz jelölésével és a politikust "az első pillanattól kezdve támogatta". Indoklásul elmondta: a kereszténydemokraták elismerik Tarlós István eddigi polgármesteri tevékenységét, szakmailag tökéletesnek tartják. Hozzátette: a III. kerület jelenlegi polgármestere "integratív személyiség", aki hasznára válna a budapestieknek "16 év ilyen fővárosi vezetés után". Mint mondta, jelölésénél nem politikai, hanem szakmapolitikai érdekek domináltak. Emlékeztetett: a Fidesz jelöltje már most azon gondolkodik, hogyan tudna egy bal- és egy jobboldali főpolgármester-helyettessel együtt dolgozni a budapestiek érdekében.

A KDNP fővárosi választmányának elnöke, Molnár Béla korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a kerületek polgármestereinek jelölési folyamata már befejeződött. Ennek eredményeként három kerületben kereszténydemokrata jelöltet indítanak, akiket támogat a Fidesz; húsz kerületben pedig a Fidesz jelöltjét támogatják a kereszténydemokraták. A KDNP polgármesterjelöltje lesz a XIII. kerületben Gubicza Katalin, a VII. kerületben Kecskés Gusztáv, a XIX. kerületben pedig Tarnai Richárd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek