Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkolnak a légiirányítók: naponta 40 ezer utast is érinthet

A légiirányítók vasárnap 14 órától tervezett sztrájkja miatt naponta több mint 400 járat törlése válhat szükségessé, 40 ezer utast érinthet a munkabeszüntetés, és kétezer átrepülő gépnek kell más útvonalat választania - ismertette Mudra István, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-07-07 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:38.823987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az igazgató reményét fejezte ki, hogy vasárnap délutánig meg tudnak egyezni a szakszervezettel. Ellenkező esetben - hangsúlyozta - az 55 millió forintra tehető napi bevétel-kiesésen túl a légitársaságokat és az utazási irodákat is jelentős veszteség éri.

Hozzátette, hogy a minimális szolgáltatásról még tárgyalnak az érdekképviseletekkel, mivel "a károkozás nem lehet célja a szakszervezetnek".

Mudra István elmondta: amennyiben nem tudnak egy elfogadható minimális szolgáltatásról megállapodni, a sztrájk következményei teljes egészében az irányítókat terhelik.

Mudra István elismerte, hogy a légiirányítók magasan képzett, nagy felelősséggel járó munkát végző emberek, ám hangsúlyozta, hogy ennek ellentételezése megjelenik a közalkalmazottakét messze meghaladó bérekben. Példaként elmondta, hogy havonta fejenként egy légiirányító jövedelme meghaladhatja a bruttó egymillió forintot. Ezért irreálisnak nevezte a CONTROL szakszervezet több mint kétszeres bérkövetelését. Emlékeztetett rá, hogy a HungaroControl költségvetési szervként dolgozik, és a mai magyar viszonyok között is irreálisnak tartotta az érdekképviselet követelését.

A munkáltató a bértárgyaláson kezdetben nem ajánlott béremelést, majd egy csomagban 4,7 százalékos bérfejlesztést ajánlott július 1-jétől.

A munkáltató szeretné, ha a minimális szolgáltatás várospáronként naponta egy járatot jelentene, illetve a teljes átrepülő forgalom irányítását elvégeznék a munkavállalók. Ezzel szemben a szakszervezet egyetlen járat közlekedését sem kívánja lehetővé tenni. A mennyiben megegyezés születik a felek között úgy, hogy a sztrájk már elkezdődött, az átrepülő forgalom átlagosan két-három óta helyreállhat. A repülőtéri forgalom rendeződése ennél több időt vesz igénybe - mondta.

A munkáltatónak nincs információja arról, hogy hányan szüntetik be vasárnap a munkát a 189 légiirányítóból megegyezés hiányában, de a sztrájkot hirdető szakszervezet a légiirányítók többségét tömöríti.

A felek pénteken folytatják az egyeztetéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek