Sztrájk, tüntetés, feszültségek
Válságban van a Gyurcsány Ferenc "reformjaira" épülő új Magyarország: a növekvő társadalmi feszültségeket jelzi, hogy holnap hat szakszervezeti konföderáció tüntet a megszorítások ellen, a légiforgalmi irányítók pedig vasárnap sztrájkolnak.
Dátum: 2006-07-07 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:39.116982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hat országos szakszervezeti konföderáció tiltakozik szombaton 11 órakor a Képviselői Irodaház előtt a Gyurcsány-csomag ellen, amely szerintük a bérek reálértékének csökkenését, a megélhetéshez szükséges termékek és szolgáltatások árának emelkedését, az infláció felpörgését, munkahelyek megszűnését, a lakosság eladósodását vonná maga után. A tiltakozáshoz a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Magyar Szociális Fórum is csatlakozott. A demonstráción nem szólal fel a közelmúltban az állami szférában felsővezetői poszttal megkínált Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke. Vasárnap délutántól határozatlan időre megbénulhat a Feri hegyi repülőtér: légiforgalmi irányítók szakszervezete ugyanis sztrájkot hirdetett, hogy kiharcolja tagjai jövedelmének kétszeresére emelését, illetve évente automatikus béremelést garantáló rendszer bevezetését.
A kormány eközben gőzerővel dolgozik azon, hogy az állami szektorban dolgozók eltávolítása minél egyszerűbb legyen. A június végén beterjesztett törvénymódosítások szerint a közigazgatási szervek vezetői is dönthetnének csoportos leépítésekről, az elbocsátottak végkielégítésüket nem kaphatnák meg egy összegben, az elküldötteknek nem kellene másik állást felajánlani. Ha a sürgősséggel tárgyalt jogszabályok a tömeges leépítések előtt hatályba lépnek, a végkielégítéseket és egyéb járandóságokat az új szabályok szerint fizetik ki azoknak is, akikkel már korábban közölték felmentésüket. Az igazi feketeleves azonban a közszolgálati jogviszony őszi átfogó felülvizsgálatakor várható, amikor tovább könnyíthetik az elbocsátások feltételeit - csökkentve az egyes kiegészítő szociális juttatások körét.
Tegnap kiderült, a kormány takarékossági szempontok alapján összevonná a katonai és a polgári titkosszolgálatokat is.
Forrás: Magyar Nemzet - fidesz.hu