Megint órásdeficit
Az utóbbi évek harmadik legnagyobb hiányát produkálta a büdzsé júniusban - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorsjelentéséből.
Dátum: 2006-07-07 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:43.069327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt hónapban 304 milliárd forinttal költött többet bevételeinél a - helyi önkormányzatok nélküli - államháztartás. Ennél csak az idén márciusban és 2004 júniusában mutatott kedvezőtlenebb képet a központi kormányzat egyenlege az elmúlt négyéves ciklust tekintve: előbbi deficit a választási költekezésre, míg utóbbi az uniós csatlakozás miatt kiesett kéthavi áfára vezethető vissza.
Ilyen tényezők a mögöttünk hagyott hónapban nem befolyásolták a szaldót, ezért - és a múlt év hasonló időszakának egyenlegével való összevetés fényében is - felettébb érdekes, hogyan jött össze a "dobogós" hiányadat. Persze a tárca már felkészítette a piacot az enyhén szólva rossz számra: két héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott prognózisában 337 milliárdos passzívum szerepelt. Ezzel együtt június végéig 1285 milliárd forintnyi deficit halmozódott fel év elejétől, s ez a 2006-ra előre jelzett, nemrég megemelt 1769 milliárdos hiányterv csaknem háromnegyedét teszi ki.
A pénzügyi tárca prognózisánál kedvezőbb adat létrejöttéből (amely egyébként megfelel a PM elmúlt egy évben kirajzolódó kommunikációs stratégiájának) mindhárom alrendszer "kivette a részét". A központi költségvetés 25, a társadalombiztosítási alapok 2, míg az elkülönített állami pénzalapok 6,5 milliárddal produkáltak jobb szaldót az előrevetítettnél. A pontos okokra a két hét múlva sorra kerülő részletes sajtótájékoztatón derülhet fény, ahol a szakminisztérium közzéteszi a júliusra és a harmadik negyedévre vonatkozó előrejelzését is.
Világgazdaság - fidesz.hu