Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Mol terjeszkedik, a Richter eredményes, a kormány privatizál

Az ÁPV Rt. bízik a Mol terjeszkedő stratégiájában és méltatja a Richter eredményes gazdálkodását: e két vállalat a privatizálandó cégek listáját ilyen referenciákkal gyarapítja. Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. első embere hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: míg a Richterrel kapcsolatban jövőre még csak a privatizációs megoldásokat vizsgálják, addig a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítésére már 2003-ban sor kerülhet.


Dátum: 2002-11-04 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:36.421543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mészáros Tamás elmondta: ha sikerül jó árfolyamon értékesíteni a Mol részvényeinek egy részét, teljesíthető, akár túl is teljesíthető a 2003-as 200 milliárd forintos bevételi terv.

Megerősítette: a privatizáció egyik tőzsdei társaság esetében sincs még előkészítés alatt. A vagyonkezelő a következő két évben 5-600 milliárd forintos privatizációval számol.

- Abban bízunk, hogy a Mol terjeszkedő stratégiája pozitív kimenetelű lesz, így az árfolyam emelkedésével az állami vagyon értéke is nőni fog - mondta Mészáros Tamás, hozzátéve, hogy az árfolyam emelkedéséhez a gázüzletágban is lépnie kell a kormánynak.

Az elnök hangsúlyozta: törvény írja elő az aranyrészvény állami tulajdonát. A tervek szerint a Mol részvényeivel nem egyszerre, hanem több lépcsőben jelennének meg a piacon.

A Richterrel összefüggésben az igazgatóság elnöke hangsúlyozta: nem indokolt, hogy az állam hosszú távon tulajdonos maradjon a társaságban, ám szeretnék megőrizni a cég értékeit.

Elmondta, hogy a legtöbb forrást a Richternél fordítottak az országban kutatásra és fejlesztésre. Hozzátette, hogy évente 15 milliárd forint befektetés érkezett a cégbe pénzügyi befektetőktől.

Mészáros Tamás méltatta a gyógyszergyártó cég eredményes gazdálkodását, valamint a magas szakmai tudással rendelkező kutató-fejlesztő gárdát.

Bár a Richter értékesítése jövőre még nem várható, az elnök hangsúlyozta, hogy 2003-ban már keresni kell a legkedvezőbb privatizációs megoldásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek