Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ néha megpróbál őszintén beszélni

Kuncze Gábor egy közelmúltbeli sajtónyilatkozata szerint az SZDSZ néha megpróbál őszintén beszélni. Örülünk, hogy ez legalább ma sikerült, és Kóka János is bevallotta, hogy amit eddig folytattak a magyar gazdaság szereplőivel, az minden volt, csak nem érdemi konzultáció.


Dátum: 2006-07-07 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:43.712116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reméljük, hogy a kormányzat a gazdasági konzultáción kívül a Fidesz javaslatainak másik két elemét is komolyan veszi végre, vagyis felelősségre vonja a pénzügyi válság előidézőit, és a gazdasági fejlődés érdekében - kampány-ígéreteinek megfelelően - az adóemeléseket az adócsökkentés politikájával váltja fel.

Szijjártó Péter

szóvivő

Kapcsolódó elemek