Éllovasból sereghajtó
Éllovasból sereghajtó: Magyarország európai integrációja címen konferenciát rendez a Fidesz és a Szabad Európa Központ pénteken az Országgyűlés képviselői irodaházának épületében.
Dátum: 2006-07-07 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:44.924187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényen felszólal Martonyi János, a Szabad Európa Központ elnöke, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere, Szájer József, Surján László és Becsey Zsolt, európai parlamenti képviselők, Mellár Tamás, a KSH korábbi vezetője és Győri Enikő, a Szabad Európa Központ ügyvezetője.
fidesz.hu