Vagyonosodási vizsgálatok - a Fidesz véleménye
Dátum: 2006-07-07 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:46.563018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fontos, hogy azok a politikusok kérjenek maguk ellen vagyonosodási vizsgálatot, akik szerint a hétköznapi és a politikai erkölcs különbözik. Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, a kettő nem ugyanaz. A Fidesznél nem létezik kétféle erkölcs, ezért politikusainak nincs is félnivalója egy esetleges ellenőrzéstől. Álszent dolognak tartjuk azonban a privatizáció idején "jókor jó helyen" volt üzletember bátor kitárulkozását akkor, amikor az APEH csak öt évre visszamenőleg tud vagyonosodási vizsgálatot végezni.
Budapest, 2006. július 7.
Szijjártó Péter
szóvivő