Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Heves tűzharc Bagdadban

Heves tűzharc volt Bagdadban iraki és amerikai katonák valamint a Mahdi Hadseregének nevezett síita milícia között. Kilenc ember életét vesztette, egy gerillavezért elfogtak.


Dátum: 2006-07-07 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:49.720200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai hadsereg közlése szerint kora hajnalban egy közös rajtaütést hajtottak végre a síiták lakta Szadr városnegyedben azzal a céllal, hogy elfogják a felkelők egyik vezetőjét, de közben heves ellenállásba ütköztek. Az összecsapásban amerikai harci helikopterek is részt vettek. Kilenc ember meghalt, harmincan megsebesültek. Leromboltak hat épületet is. Az elfogott gerillavezér kilétéről nem adtak ki hírt, csak annyit közölte, hogy az illető több tucat iraki halaláért felelős. A városnegyed lakói úgy tudják, hogy a Mahdi Hadseregének egyik parancsnoka, bizonyos Abu Diraa került kézre. A kormányerők csütörtökön már letartóztatták a milícia egy másik parancsnokát.

A rajtaütés annak az erőfeszítésnek a része volt, amelyet a rend helyreállítására indítottak a múlt hónapban. Az iraki védelmi minisztérium szerint Szadr városban a helyzet feszült, a Mahdi Hadserege kivonult az utcákra. A milícia élén az amerikaiak távozását követelő Moktada asz-Szadr síita hitszónok áll, akinek erői korábban is összecsaptak a megszállókkal. Bagdadtól délre, Szalman Pak településen terroristák megtámadtak egy síita mecsetet pénteken, és megöltek két embert. A rendőrség öt feltételezett terroristát elfogott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek