"Hídember" Fejérben
Lebontotta és értékesítette egy 10 és fél méter hosszú és másfél méter széles híd egyes elemeit egy sárkesztúri férfi; a kár mértékét szakértő állapítja majd meg - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
Dátum: 2006-07-07 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:51.002535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "hídember" lángvágó felszereléssel bontotta csütörtök este az állami tulajdonú, a Vadex Mezőföldi Rt. kezelésében levő, Sárszentágota határát az ottani erdővel összekötő hidat, amely a munkagépek és a vadászok számára a füves árok fölött egyedüli átkelési lehetőséget jelenti - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mire a rendőrség egy állampolgári bejelentésből értesült a hídbontásról, a 26 éves férfi már két szállítmányt le is adott a színesfém felvásárlónál. Az egyik 600 kilogrammnyi mennyiségért 18 ezer forintot, a második 790 kilogrammnyi "vashulladékért" 24 ezer forintot kapott - tette hozzá R. Szabó Ágnes. Tájékoztatása szerint a felvásárlónak azért nem volt gyanús a szállítmány, mert mint a rendőröknek elmondta, a teherautóval szállított vasanyag olyan apróra volt vágva, hogy nem is feltételezte: hídelemekből származna. A hídbontó fémtolvaj tetemes kárt okozott. A kár mértékét szakértő állapítja majd meg. A férfi ellen lopás miatt indított eljárást a rendőrség.
MTI - fidesz.hu