Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mivel vádolja az EU Izraelt?

Az Európai Unió azzal vádolta pénteken Izraelt, hogy aránytalanul nagy erőt vetett be a palesztinok ellen Gázában, amivel tovább mélyítette az ott kialakult humanitárius válságot.


Dátum: 2006-07-07 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:12:55.066877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez volt az első alkalom, hogy a 25 államot alkotó tömb ilyen élesen bírálta a zsidó államot abban a válságban, amelyet az váltott ki, hogy június 25-én palesztin szélsőségesek elraboltak egy izraeli tizedest. A közleményt az EU soros elnökségét betöltő finn Matti Vanhanen kormányfő jegyezte, aki jelenleg az oroszországi Szentpétervárott tartózkodik hivatalos látogatáson. A dokumentum azt követően született, hogy csütörtökön meghalt húsz palesztin fegyveres egy izraeli hadműveletben, amelynek célja az volt, hogy megállítsák az Izrael elleni rakétacsapásokat.

A közleményben az unió aggodalmát fejezi az Izrael és a palesztinok között kialakult helyzettel kapcsolatban, amely az utóbbi napokban még inkább elmérgesedett. Ez Európai Unió egyben felszólított arra, hogy feltételek nélkül engedjék szabadon az izraeli katonát, szüntessék be az izraeli területek elleni rakétacsapásokat, és engedjék szabadon az Izrael által őrizetbe vett palesztin törvényhozókat és minisztereket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek