Szlovák kormányprogram
Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő kabinetje rendkívüli ülésen hagyta jóvá az új kormányprogramot. Szlovákia négypárti koalíciós kormánya egyhangú szavazással szentesítette a négy évre szóló dokumentumot, amelyet a miniszterelnök terjeszt majd a parlament elé, egyszersmind bizalmat kérve új kormánya számára a törvényhozástól.
Dátum: 2002-11-04 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:38.766374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányprogram parlamenti vitája november 12-én kezdődik. A jóváhagyáshoz a 150 tagú törvényhozás képviselőinek egyszerű többsége, 76 szavazat szükséges. Szándékai szerint az új kormány Szlovákia problémáinak megoldására kíván törekedni, és ennek érdekében elkerülhetetlen reformokra lesz szükség. "Az egyik alapvető fontosságú kulcsszavunk: a reform" - jelentette ki a kormányülés után Dzurinda, akinek előrejelzései szerint kormánya a polgári jogok szavatolására és az emberi jogok széleskörű kiterjesztésére, az állami apparátus karcsúsítására, olcsóbb államgépezet működtetésére, a bürokrácia elleni fellépésre, a közigazgatás modernizálására és a közigazgatási reform befejezésére kötelezi el magát.
Dzurinda második kormánya hangsúlyosan nagy figyelmet szentel majd a Szlovákiában súlyos gondokat jelentő korrupció elleni harcnak, alkotmánytörvényben kívánja rögzíteni az összeférhetetlenség szigorított szabályait és küzdeni akar az intolerancia minden megnyilvánulása ellen. A jövőben a kulturális tárca hatáskörébe sorolt romakérdés megoldását prioritásként kezeli. A gazdaság területén a termelékenység növelésére, a külföldi beruházók megnyerésére, kedvezőbb vállalkozási feltételek megteremtésére, a gazdaság egységes növekedését ígérő makrogazdasági elvek érvényesítésére, a gazdasági bűnözés elleni küzdelemre akar összpontosítani.
Dzurinda kormánya a produktív munkaerő számára vonzó motivációt szeretne teremteni, vissza akarja szorítani a szociálpolitikai kedvezményekkel való visszaéléseket. Egészségügyi és oktatási reformot, a büntetőjog és a bíróságok munkájának reformját tervezi és lépni kíván a következetesebb jogérvényesítés érdekében.
Külpolitikájában az új szlovák kormány az ország NATO- és EU-csatlakozását, a szomszédos országokkal fennálló viszony elmélyítését és a határ menti együttműködés fejlesztését tartja elsődleges feladatának - derül ki a kedden teljes terjedelmében ismertté váló kormányprogramot bemutató hétfői közlésekből. Az elemzők első észrevételei szerint a kormányprogram megfogalmazásai túlságosan általánosak.
MTI - fidesz.hu