Schmitt: Hibát követ el a kormány
Az ígéretek ellenére már lassan ott tartunk, hogy a tandíj magasabb nálunk, mint egész Európában - jelentette ki Schmitt Pál Fidesz-alelnök, a Fidelitas választmányának szombati ülésén, azt is hozzátéve: a kormány óriási hibát követ el a tandíj bevezetésével.
Dátum: 2006-07-08 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:01.182098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha a Fidesznek sikerült volna megszólítani a négyszázezer első szavazót, megnyerhette volna a 2006-os országgyűlési választásokat - vélekedett Schmitt Pál, aki vendégként vett részt a Fidelitas választmányának ülésén.
"Ezután a fiaskó után nem szabad, hogy szétszéledjen a nyáj. Különösen nem szabad, hogy a fiatalok értékvesztettek legyenek" - utalt Schmitt Pál az őszi önkormányzati választások fontosságára.
Elmondta: minden ötödik pályakezdő fiatal munkanélküli, akik azzal vannak "kifizetve" a kormány részéről, hogy "húzzatok el, kívül tágasabb".
A Fidesz alelnöke felidézte a szocialista párt korábbi választási ígéreteit, amelyek szerint ingyenes lesz az utazás az iskola és a lakóhely között, és lesz ingyenes nyelvvizsga, jogosítvány és tankönyv.
"Ebből, most már látjuk, az égvilágon semmi nem valósul meg" - mutatott rá.
Hozzátette: "óriási hibát követ el a kormány, hogy az ígéretek ellenére már lassan ott tartunk, hogy a tandíj magasabb, mint egész Európában."
Mindez óriási terheket ró a családokra és nem méltó ahhoz a célkitűzéshez, hogy tudásalapú társadalmat akarunk fejleszteni - hangsúlyozta a politikus, aki úgy véli: ez a fiatalok és az egész oktatási rendszer lebecsülése is.
Ha azt akarjuk, hogy itt boldoguljanak, akkor "arccal a fiatalok felé" - mondta.
Schmitt Pál végül nehezményezte, hogy a kormány sportra és egészséges életmódra a költségvetés mindössze 0,2 százalékát költi, szemben más európai uniós országokkal, ahol 1-1,5 százalék ez az arány.
fidesz.hu