Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyre kell állítani stabilitást Irakban

Irán szombaton közölte: meg kell akadályozni, hogy terrorista csoportok Irakba bejussanak, mivel ez ürügyet jelent a külföldi csapatoknak az arab országban való tartózkodáshoz.


Dátum: 2006-07-09 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:02.944408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahmúd Ahmadenizsád iráni elnök Teheránban szombaton, az iraki biztonságról kezdődött regionális tanácskozás első napján azt is közölte, hogy az Irakkal szomszédos országok készek szavatolni az arab ország biztonságát.

"Meg kell állítani a biztonság megzavarására, gyűlölet és megosztottság szítására törekvő terrorista csoportok Irakba hatolását, ami utat nyit a külföldi csapatok iraki tartózkodása előtt" - közölte Ahmadinezsád a Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Jordánia, Kuvait és Törökország, valamint Egyiptom, az Arab Liga és az Iszlám Konferencia Szervezete képviselőinek részvételével tartott kétnapos tanácskozáson.

Washington azzal vádolja Teheránt, hogy támogatja az Amerika-ellenes lázadókat. Irán tagadja a vádat, és az amerikai megszállását okolja a stabilitás hiányáért.

"Valamennyien elkötelezettek vagyunk a stabilitás, a biztonság és a haladás helyreállítására Irakban" - közölte az iráni elnök.

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter felszólított a külföldi csapatok kivonása menetrendjének meghatározására, és közölte, hogy nem Irak szomszédjait kell okolni az ország gondjaiért.

Hosjar Zebari iraki külügyminiszter közölte: Irak azt szeretné, ha a szomszédos országok segítenének a biztonság javításában és támogatnák Núri al-Máliki kormányát és annak nemzeti megbékélési tervét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek