A baloldal jelöltje a szavazatok újraszámlálását követeli
Több mint 200 ezer híve előtt követelte szombaton Mexikóvárosban a múlt heti elnökválasztáson alulmaradt Andrés Manuel López Obrador, a baloldal jelöltje a szavazatok egy részének újraszámlálását, és újabb tüntetésekre szólította fel támogatóit.
Dátum: 2006-07-09 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:03.541084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
López Obrador Mexikóváros szívében, a Zocalo téren összegyűlt hívei előtt közölte: minden eszközzel kétségbe vonja a konzervatív Felipe Calderón immár hivatalos választási győzelmét. Mint mondta, ehhez minden törvényes eszközt igénybe vesz: a szövetségi választási bírósághoz és a legfelsőbb bírósághoz kíván fordulni, s egyidejűleg további utcai tüntetéseket szervez.
Az elnökjelölt felszólította híveit: szerdától az ország 300 választási kerületéből vonuljanak "a demokrácia menete" keretében Mexikóvárosba, ahol július 16-án nagyszabású tüntetést tartanak.
"Ez békés megmozdulás, nem hagyjuk magunkat provokálni, és nem hajtjuk a vizet ellenfeleink malmára" - mondta a Demokratikus Forradalom Pártjának (PRD) elnökjelöltje. aki a Szövetségi Választási Intézet (IFE) csütörtökön közlése szerint 35,31 százalékos eredménnyel a második helyre szorult Felipe Calderón mögött. Calderón, a kormányzó Nemzeti Akciópárt (PAN) jelölte a voksok 35,88 százalékát szerezte meg. A különbség mindössze 0,57 százalékpont, azaz mintegy 236 ezer szavazat.
Külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján López Obrador közölte: kérni fogja a szövetségi választási bíróságtól és a legfelsőbb bíróságtól 41,7 millió szavazat újraszámlálását.
López Obrador szerint bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az IFE szavazatokat vett el tőle, hogy a jobboldal jelöltjét segítse.
A szövetségi választási bíróságnak szeptember 6-ig kell hivatalosan kihirdetnie az új elnök nevét, aki december 1-jén a távozó konzervatív államfő, Vicente Fox helyére lép. López Obrador egyben a legfelsőbb bírósághoz is panaszt nyújt be, kétségbe vonva a "választási eljárás törvényességét", arra hivatkozva, hogy Fox elnök beleavatkozott a választási kampányba és nem tartották be kampánykiadásokra megszabott korlátokat.
MTI - fidesz.hu