Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiszabadult öt békefenntartó

Szabadon engedték a májusban túszul ejtett öt békefenntartót a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében szombaton - közölte a kongói ENSZ-misszió.


Dátum: 2006-07-09 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:04.775397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az öt nepáli katonát feltételek nélkül engedték szabadon és visszatértek egységükhöz. Két társuk már június végén kiszabadult.

A hét férfi Ituri tartományban május 28-án esett fogságba a milicisták elleni hadművelet során, két másik békefenntartó elesett.

Az ENSZ-békefenntartók támogatást nyújtanak a kormányerőknek a biztonság megteremtésében a július 30-i választások előtt.

Ituri tartományban évek óta erőszak tombol, az etnikai jellegű összecsapásokban 1999 óta 50 ezren vesztették életüket.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban 17 ezer fős ENSZ békefenntartó erő teljesít szolgálatot, amely a világon a legnagyobb. Küldetésük kezdete - 1999 - óta több mint hetven békefenntartó esett el a közép-afrikai államban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek