Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felkorbácsolt kedélyek a brit uralkodó körül

Egyre hevesebb bírálatok érik II. Erzsébet brit uralkodót és az általa élvezett kiváltságokat Paul Burrel, a néhai Diana hercegnő komornyikja bírósági tárgyalásának ellentmondásos lezárása miatt. Egyes történészek, politikusok azt sürgetik, hogy vizsgálják felül a királynőnek, mint a brit bíróságok fejének alkotmányos szerepét, mások egyenesen az igazságszolgálatás akadályoztatásával vádolják II. Erzsébetet, amiért nem tudatta korábban az illetékes hatóságokkal, hogy tudott arról, a komornyik, Diana örökségének egyik gondozója megőrzésre magánál tartja a néhai walesi hercegnő számos személyes tárgyait. Többen megkérdőjelezik az adott esetben az uralkodó mentelmi jogának érvényességét, azaz azt, hogy tanúként nem idézhető bíróság elé.


Dátum: 2002-11-04 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:39.700334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Diana hercegnő, Károly herceg és fiúk, Vilmos herceg tulajdonát képező több mint 300 tárgy ellopásával megvádolt Paul Burrel perét a múlt héten váratlanul lezárták, miután Károly herceg közölte a bírósággal, hogy a komornyik nem sokkal Diana hercegnő halála után személyesen közölte II. Erzsébet uralkodóval, az örökségből számos tárgyat magához vett megőrzésre. A királynő által a minap felidézett beszélgetés alapján Burrellt minden vádpontban felmentették, tárgyalását azonnal lezárták. Azóta egyre gyakrabban hangzik el a kérdés, ki a felelős azért, hogy a 44 éves férfit így meghurcolták, miért ilyen soká - a tárgyalás harmadik hetében - tárta fel az udvar a perdöntő bizonyítékot. Dennis Skinner munkáspárti képviselő az igazságszolgáltatásért felelős lordkancellárhoz írt levelében kerek perec kifejtette: az uralkodó létfontosságú információt tartott vissza mind a per előtt, mind alatta. "Ha ez egy átlagember esetében történik, őt az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolnák meg...A törvény betartása mindenkire egyaránt vonatkozik" - fogalmazott, és kérte a lordkancellár vizsgálatát.

Simon Hughes, a liberális demokraták belügyi szóvivője pártja nevében azt szorgalmazta, hogy a hiábavalónak bizonyult tárgyalás 1,5 millió fontra rúgó költségeit a királyi kasszából és ne az adófizetők pénzéből fizettessék meg, mondván, az udvar felelős azért, hogy annak idején vádat emeltek Burrel ellen. Lord Blake történész, alkotmányjogász, a Konzervatív Párt felsőházi tagja az eset kapcsán az "íratlan brit alkotmány" ellentmondásságára hívta fel a figyelmet, és reformokat sürgetett e téren. Nagy-Britanniában ugyanis valamennyi bűnügy bírósági tárgyalását a korona, azaz II. Erzsébet királynő nevében folytatnak le. Így volt ez Burrel esetében is, amikor a felperes közvetve a királyi család, illetve a néhai walesi hercegnő családja, a Spencer-család voltak.

Az udvar egyelőre nem szólalt meg a bírálatok ügyben. Tony Blair kormányfő hétfői sajtóértekezletén azonban védelmébe vette az uralkodót, mondván, "teljesen szabályosan cselekedett". A miniszterelnök kizárt bármiféle vizsgálatot, és úgy vélte, helytelen lenne megteremteni a jog alapjait annak, hogy a királynő bíróság előtt tanúvallomást tegyen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek