Magyar filmek Pozsonyban
A Magyar Filmszemlén legjobbnak bizonyult nyolc alkotást vetítik Pozsonyban a hétfőn kezdődő Magyar Filmnapok keretében. A Pozsony belvárosában lévő Mladost kamaramoziban Fekete Ibolya Chico című filmje, Pálfi György Hukkle című nagysikerű alkotása, Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég, Kamondi Zoltán Kísértések című műve mellett Koltai Róbert Csocsó, avagy éljen május elseje című vígjátékát, Dér András Kanyaron túl című alkotását és Bereményi Géza Hídemberét, valamint Szurdi Miklós Vademberek című filmjét láthatja a pozsonyi közönség.
Dátum: 2002-11-04 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:40.014755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pozsonyi magyar Kulturális Intézet immár hagyományos rendezvényén vetítendő filmeket és alkotóikat, valamint a magyar filmművészet jelenlegi helyzetét Bernáth László neves magyar filmesztéta sajtótájékoztatón mutatta be a szlovákiai filmkritikusoknak. Mint mondta, a magyar filmgyártás soha korábban ilyen mennyiségben nem produkált: a legutóbbi filmszemlén harminc új magyar játékfilmet mutattak be. A teljesítmény külön érdekessége, hogy ezek közül tizenkét mű elsőfilmes rendező alkotása, de Bacsó Péter személyében a legidősebb magyar filmes nemzedék is jelen volt, és nincs miért szégyenkeznie a filmes középnemzedéknek sem, amit a Chico című szemledíjas film bizonyít - mondta ajánlásában a
filmesztéta.
MTI - fidesz.hu