Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várhatóan elítélik a BT-ben Észak-Koreát

Nicholas Burns külügyi államtitkár szerint az Egyesült Államok össze tud gyűjteni az ENSZ Biztonsági Tanácsában annyi szavazatot, amennyi Észak-Korea elleni büntetőintézkedések elrendeléséhez szükséges az ázsiai ország atomrakéta-programja miatt.


Dátum: 2006-07-09 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:12.726890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület hétfőn készül szavazni a szerdai rakétakísérleteket elítélő, Japán által előterjesztett határozati javaslatról. Nicholas Burns az NBC amerikai televízióban úgy vélekedett vasárnap, hogy meglesz a határozat elfogadásához szükséges szavazatszám.

Kína és Oroszország ellenzi a határozatát és meg is vétózhatja azt. Megtehetik azonban azt is, hogy tartózkodnak a szavazástól, miáltal lehetővé teszik a határozat elfogadását. Eddig egyikük sem jelezte ebbéli szándékát.

A külügyi államtitkár elismerte: Washington nem kapott biztosítékot Pekingtől arra, hogy Kína nem él vétójogával, Burns szerint azonban Peking még nem mondta ki a végső szót az ügyben. Az államtitkár szerint a kínai vezetők még tanakodnak, hogy mit tegyenek, s döntésük függhet attól, hogy mit mondanak nekik az észak-koreai vezetők Phenjanban.

A várható orosz magatartásról az államtitkár nem beszélt az NBC-nek. Aszo Taro japán külügyminiszter azonban vasárnap az NHK japán televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy a határozatot szintén ellenző Oroszországtól tartózkodás várható a szavazáson.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek