Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Discovery alkalmas a visszatérésre

A Discovery űrrepülőgép hővédő pajzsa nem sérült meg, így a tervek szerint július 17-én visszatérhet a Földre - közölték vasárnap este az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.


Dátum: 2006-07-10 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:14.930701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A hővédő rendszer 100 százalékosan alkalmas a légkörbe való visszatérésre" - közölte az űrrepülőgép legénységével a houstoni irányító központ egyik illetékese. A beszélgetést a NASA televíziója élőben közvetítette.

"Ez nagyszerű újság, ez fantasztikus" - közölte Steve Lindsey, a Discovery fedélzeti parancsnoka.

A termikus és aerodinamikai vizsgálatok alapján nincs ok, amiért korlátozni kellene az űrsiklónak a légkörbe való visszatérését - közölte sajtótájékoztatóján Steve Poulos, az űrrepülőgép-program műszaki vezetője.

A NASA mérnökei egész éjszaka a Discovery hővédő pajzsán a fénykép- és filmfelvételek alapján gyanúsnak talált két utolsó ponttal kapcsolatos termikus és aerodinamikai vizsgálatokon dolgoztak. A szakembereket legjobban a Discovery hasán a hővédő pajzs két kerámialapja között kitüremkedett tömítés aggasztotta. A mérnökök végül megállapították, hogy nincs szükség űrséta keretében történő eltávolítására, és nem jelent gondot a július 17-i visszatéréskor.

Steve Poulos szombaton még nem zárta ki, hogy újabb űrsétára kerül sor a kitüremkedés eltávolítása céljából, mint ahogyan ezt 2005 augusztusában, az űrrepülőgép előző útja során is megtették.

A szombati és a hétfői űrséta között a Discovery legénységének viszonylag könnyű napja volt vasárnap - közölte Mark Kelly pilóta. A szokásos 16 óra helyett csak 15-öt töltöttek munkával.

Szombaton Piers Sellers és Michael Fossum asztronauták az űrrepülőgép meghosszabbított robotkarját próbálták ki, amely segítségével nehezen hozzáférhető helyeken is végezhetnek szerelést. A második, hat és fél órásra tervezett űrséta hétfőn közép-európai idő szerint 14.13 órakor kezdődik, ennek során a Nemzetközi Űrállomás teherszállító eszközének javítását fejezik be, egy kábelt cserélnek ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek