Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak augusztusra készül el a meddővé tétel szabályozása

Július elsejére kellett volna, de csak egy hónappal később készül el a művi meddővé tételt szabályozó új törvény. Az átmeneti idő alatt elméletileg minden 18. életévét betöltött nő kérhetné a beavatkozást, de augusztusig nem végzik el. Az új szabályozás ugyanis várhatóan 26 éves korhoz köti majd a meddővé tételt, amelyet felvilágosítás és három hónapos türelmi idő előz majd meg. Ha ennek leteltével a nő nem változtatja meg döntését, akkor hajtják végre a beavatkozást. A rendelkezés szigorúan hivatott védeni a cselekvőképtelen embereket is.


Dátum: 2006-07-10 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:17.892976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddigi szabályozás azonban júliustól megszűnt, mivel az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek és az egyéni szabadságjogokkal ellentétesnek találta az abban lévő feltételeket. Aszerint ugyanis a művi meddővé tételt csak 35 éves kortól vagy három gyermek születése után lehetett kérni. Bár a taláros testület novemberi döntésében hét hónapot adott a jogalkotónak a probléma rendezésre, azt júliusig nem sikerült elvégezni.

A Magyar Orvosi Kamara és más civil szervezetek többször kifogásolták az AB döntése nyomán előálló helyzetet. A kamara nem vonta ugyan kétségbe az AB döntését és az egyén önrendelkezési szabadságát sem, ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy az orvosoknak is van önrendelkezési joga. Álláspontjuk szerint arra esküdtek fel, hogy a gyógyításban a betegségek megelőzésében vegyenek részt, így szakmailag és etikailag is kifogásolhatónak tarthatják, ha például egy 18 éves lányt kellene meddővé tenniük.

Az ügy szóba került az Országgyűlés egészségügyi bizottságában is. A képviselők azonban nem a szaktárca javaslatát tárgyalták. Így arról nem is alkottak véleményt, hogy támogatnák-e az Egészségügyi Minisztérium elképzeléseit, amelyek egyelőre az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál vannak egyeztetésen.

nepszava.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek