Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy csecsen egy teherautón vesztette életét

Felrobbant egy robbanóanyagokkal teli teherautó az Oroszország déli részén fekvő Ingusföldön, és a detonációban négy csecsen harcos meghalt.


Dátum: 2006-07-10 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:19.686966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint, amely a szövetségi biztonsági szolgálat helyi hivatalát idézte, az egyik halott az új csecsen vezér, Doku Umarov egyik legközelebbi munkatársa volt. A teherautó Ingusföld egy másik körzetébe tartott, hogy ott terrorakciót hajtsanak végre.

Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a Kamaz típusú teherautó egy olyan különleges rendőri akció során repült a levegőbe, amelynek célja a lázadók likvidálása volt Jekazevo faluban. A négy harcos a teherautó mellett álló két autóban ült. A RIA-Novosztyi szerint viszont bent ültek a járműben.

Umarov azután vette át a csecsen szakadárok vezetését, hogy a múlt hónapban a rendőrség egy rajtaütésben megölte az eddigi vezért, Abul Halim Szadulajevet. Szadulajev a 2005 márciusában megölt Aszlan Maszhadov utóda volt. Umarov Oroszország többi részére is ki akarta terjeszteni terrorakcióit, de ígérete szerint célpontjai inkább katonák és rendőrök lettek volna, mint civilek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek