Erőszakos cselekményeket követtek el a lázadó szervezetek
Polgári személyek elleni gyilkosságokat és más erőszakos cselekményeket követtek el egy támadásuk során a dárfúri békemegállapodást aláíró lázadószervezet fegyveresei - állítja az ENSZ egy friss jelentésében.
Dátum: 2006-07-10 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:19.978993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szudáni Felszabadító Mozgalom (SLM) harcosai az észak-dárfúri Tawila övezetben támadást indítottak az egyik rivális szervezet ellen, és ennek során követték el az állítólagos gyilkosságokat, nők elleni erőszakot. A harcok elől mintegy 4000 civil menekült el lakhelyéről. Közülük körülbelül 650 jutott el egy menekülttáborba az Afrikai Unió képviselői szerint. Az ENSZ szudáni missziója, az UNMIS a jelentést vasárnap hozta nyilvánosságra.
A táborba érkezők elmondták, hogy 15 nő megerőszakolásának és megölésének voltak tanúi, valamint annak, hogy elraboltak 40 férfit, akit később "valószínűleg kivégeztek".
Az SLM gerince május 5-én írta alá a békemegállapodást a kartúmi kormánnyal.
MTI - fidesz.hu