Salgótarján: közös ellenzéki polgármesterjelölt
Salgótarjánban közösen állít polgármesterjelöltet a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt Székyné Sztrémi Melinda személyében - mondta el az MTI-nek hétfőn a Fidesz Nógrád megyei elnöke.
Dátum: 2006-07-10 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:21.512311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nógrádi megyeszékhelyen ellenzékben lévő pártok olyan jelöltet kerestek, aki mást és jobbat akar, mint ami most jellemzi a városvezetést - fogalmazott Becsó Zsolt.
Hozzátette: 12 éve a szocialisták vezetik Salgótarjánt, a várost a leépülés, a szegénység, a munkanélküliség, az elvándorlás és a belterjes kapcsolati hálózat jellemzi.
Székyné Sztrémi Melindáról elmondta: "hűséges a városhoz, 25 éve dolgozik a Bolyai János Gimnáziumban, amelynek 10 éve igazgatója. Nyelveket beszélő, európai formátumú szakember, aki nem pártkatona. Nem tagja egyik pártnak sem, és együtt akar működni mindazokkal, akik tenni akarnak a városért."
A Fidesz helyi vezetője az esélyeket illetően úgy vélte, nem lehet kiindulni abból a sztereotípiából, hogy Salgótarján baloldali város, ahol csak baloldali jelölt nyerhet. Véleménye szerint a jobboldal esélyeit növeli, hogy nem volt sikeres az utóbbi 12 év, ráadásul "megbomlott az a belső egység, amely oly sokáig jellemezte a szocialistákat".
MTI - fidesz.hu