Az új szlovák külügyminiszter "nem tüzet oltani" jön
Nem a tűzoltás céljával indul Budapestre kedden Ján Kubis, a múlt héten kinevezett új szlovák kormány külügyminisztere, aki párton kívüli emberként, külföldön jó tekintéllyel bíró diplomataként lett az európai szervezetek részéről nagy nemtetszéssel fogadott és a koalíciós partnerei miatt "csípőből elutasított" Robert Fico szociáldemokrata kormányának vezető diplomatája.
Dátum: 2006-07-10 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=59965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:13:22.433348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új szlovák külügyminiszter a Pozsonyban megjelenő SME hétfői számában terjedelmes besúčlgetésben fejtette ki a szempontjait, amiért vezető diplomáciai szerepet vállalt egy olyan kormányban, amelynek miniszterelnöke a szélsőségesen nacionalistának tekintett Ján Slota és a hasonlóképpen kedvezőtlenül megítélt Vladimír Meciar pártjával lépett koalícióra.
A hosszú évekig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziójában tevékenykedő és a legsikeresebb szlovák diplomatának tekintett Kubis hangsúlyozta: Robert Fico miniszterelnöktől szavahihető és megnyugtató biztosítékokat kapott arra, hogy kormányának külügyminisztereként maradéktalanul követheti az általa vallott értékeket. Ezek közül a reformfolyamat folytatását, az annak során magát vesztesnek érző szegény rétegek és a rászorultak iránti szolidaritás elvét emelte ki, és az EBESZ-értékrendjére visszautalva kifejtette: megfelelő biztosítékokat kapott Ficótól, hogy a jelzett alapértékektől ugyanúgy nem kíván eltérni, mint ahogy az ország uniós és NATO-tagságából, valamint EBESZ-tagságából eredő értékektől sem.
Kubis elmondta: tudván, hogy a koalíciós tárgyalások a végül megvalósult koalíciós változattal - a Fico-Slota-Meciar-féle szövetséggel - is számolnak, felkérése során kiemelt figyelemmel tájékozódott afelől, hogyan tekint a kormányt alakító Smer és maga Robert Fico az alapvető emberi-és szabadságjogokra, hogyan a nemzeti és más kisebbségeket érintő kérdésekre, a tolerancia kérdéseire. "Nehezen tudom elképzelni magamat egy olyan kormányban, amely akárcsak rejtve is hajlamos lenne az intoleranciára, az idegengyűlöletre" - fogalmazott a külügyminiszter és elmondta: erre nézvést hiteles biztosítékokat kapott Robert Ficótól, akinek ezt el is hiszi.
A Slota és Meciar szalonképtelenségét firtató kérdésekre válaszolva Kubis azt mondta: személy szerint egyikük sem tagja a kormánynak, noha nyilvánvaló, hogy kettejük 1994-1998 közötti közös kormányzásának emlékei alapján bizonyos analógiák levonhatók, "de ez már nem az 1994-1998-as idők kormánya. Olyan kormánynak nem lennék a tagja és tudom, hogy mit beszélek" - így Kubis, aki a Smer kedvezőtlen európai fogadtatásával kapcsolatosan úgy vélekedett, hogy Fico pártja gyors és tetszetős lépésekkel még akkor is be tudja bizonyítani, hogy képes a szolid, modern reformkormányzásra, ha az európai bírálatoknak "lenne is bizonyos alapja."
A külügyminiszterként először Budapestre látogató, de nem a tűzoltás céljával utazó Kubis szavai szerint nyilvánvaló, hogy noha nem az orientációja alapján, de "aránylag radikálisnak" mondható kormányváltás után a szomszédokat igen csak érdekli, hogy mi történik, s üdvösnek tartják, ha minél többet tudhatnak meg e kormány szándékairól."
A lap megkérdezte: vajon Robert Fico készül-e Budapestre. - Erre még "korai lenne válaszolni, de kettőnk beszélgetéseiből tudhatom, hogy a szomszédviszonynak prioritást tulajdonít" a miniszterelnök, ezért "várakozásaim szerint ennek a látogatásnak szerét ejti" - mondta a SME-nek a szlovák diplomácia új vezetője.
MTI - fidesz.hu